web analytics

Andrássy út

Az Andrássy Gyula volt miniszterelnökről elnevezett sugárút közel 2 és fél kilométer hosszú, és három könnyen megkülönböztethető részre tagozódik. Belvárosi, 1 kilométeres részén magas bérházak állnak, a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig. Középső területén, vagyis az Oktogontól a Kodály Köröndig irányonként egy-egy kettős fasor húzódik, melyek közt régen fakockákkal borított lovaglósétányt építettek (ez ma bicikliút és gyalogos út is egyben). A Kodály Körönd után a házak kintebb vannak, az út kiszélesedik, és egy gazdag kisváros nyugalmát idéző luxusvillák, kertek tárulnak szemünk elé, egészen a Hősök teréig.

Budapest legszebb útjának nyomvonaláról 1872-ben határoztak. Közel 10 évvel későbbkésőbb szinte az összes telket beépítették, itt található ma Budapest eklektikus építészetének színe-java. Sok bérház rejt szökőkutakat, szobrokat és lélegzetelállító belső tereket. Az Andrássy út belvárosi szakaszán egyértelműen a legmonumentálisabb épület a Magyar Állami Operaház, de vannak, akik a vele pont szemben épített Balettintézetre esküsznek. Itt épült meg a régi Zeneakadémia, a régi Műcsarnok és a Magyar Képzőművészeti Főiskola épülete is. Az Oktogon és a Kodály Körönd közt egy igencsak komor, furcsa épület várja a múzeumlátogatókat, az ÁVH és a nyilasok egykori épületéből kialakított „Terror Háza”, melynek állandó kiállítása a nyilas és a kommunista diktatúrát idézi.A Kodály Körönd és a Hősök tere közt található a nemrégiben felújított ötcsillagos Andrássy Hotel, melyet az 1896-os athéni olimpia magyar úszóbajnoka, Hajós Alfréd tervezett. Ugyancsak az Andrássy utat díszíti a Magyar Képzőművészeti Főiskola neoreneszánsz épülete, és a Kodály Köröndön lehet meglátogatni a XX. század egyik legnagyobb magyar zeneszerzőjének, Kodály Zoltánnak a lakásából kialakított emlékmúzeumot is.

A Millenniumi Földalatti Vasút – a kontinentális Európa első földalatti vasútja – az Andrássy út alatt épült, eredeti pályáját azóta meghosszabbították.

Designed by L | Powered by Wordpress