web analytics

Százhalombatta

Százhalombatta neve a határában található halmok számához kötődik, ugyanis 126 ősi földhalom, emelkedik a település mellett, melyeket tumulus-nak hívnak. A közhiedelem – és egyébként Anonymus szerint is, atárnokvölgyi csatában elesett hun vitézek nyugszanak itt, akik a Római Birodalommal vívott végső összecsapás során vesztették életüket. A legendák persze roppant izgalmasak, de emellett itt megismerkedhetsz a halmok tényszerű magyarázatával is, melyet számos régészeti kutatás bizonyított.
Százhalombatta földhalmai ugyanis az említetta hun hősökelőtt több mint fél évszázaddal keletkeztek, így a vaskor és a bronzkor régészeti leleteit tanulmányozhatod ezen az ősi múlttal rendelkező helyen. Sőt, nem is hinnéd,de még a rómaiak nyomait is felfedezheted Százhalombattán, ugyanis itt egykor egy Marricanevű római kori fürdőhely állt. A rómaiak megdöbbentő építészeti szaktudását mutatja a Benta-patak fölött átívelő háromhátú híd is.További régészeti kincseket fedezhetsz fel a város gazdag Régészeti Parkjában, ahol valódi időutazáson vehetsz részt. De a jelenkorhoz visszatérve is lenyűgöző látványosságban gyönyörködhetsz, ha ellátogatsz a Makovecz Imre által tervezett római katolikus templomhoz, mely mára a város igazi szimbólumává vált.

  • Matrica múzeum

 

Designed by L | Powered by Wordpress