web analytics

Ráckeve

A régi időkben Ráckeve területét királyi birtokként, többnyire vadászatok céljából használták, később szerbek telepedtek le határai között – innen ered a neve is, ugyanis a szerbeket akkoriban rácnak hívták. A törökök kivonulásukkor pusztulást hagytak maguk után, az elnéptelenedett vidék azonban 1698-ra ismét felvirágzott, köszönhetően a Savoyai családnak, kiknek révén igazi barokk emlékhely vált Ráckevéből. 1702-ben kezdték építeni Hildebrandt János Lukács tervei alapján a ma is ott álló kastélyt- máig ez az egyik legjelentősebb barokk építészeti alkotás hazánkban.

A kastély mellett Ráckevén érdemes megnézned a szerb Boldogasszony-templomot, mely a gótikus és a reneszánsz stílust ötvözi. Az Angyal-szigetre is sétálj el, mely a környék egyik legkedvesebb része. Ha szerdán vagy szombaton látogatsz ide, egy különleges látványosságnak is tanúja lehetsz: ilyenkor rendezik ugyanis a Szent István tér alatti Duna-soron a csónakos piacot, ahol majdnem egy kilométer hosszan árulják portékáikat az árusok.

  • Ráckevei Hajómalom